2014. május 20., kedd

Tour de Velencei-tó - 2014.05.17-18.

Múlt hétvégén rendezték meg a Velencei-tó környékén a Tour de Velencei-tó kerékpáros rendezvényt, melynek részeként túrákon és versenyeken indulhattak a kerékpárosok a hétvége mindkét napján, szombaton az országúti, vasárnap pedig a mtb maratonra került sor. Az esemény és a csapatunk névadószponzora ugyanaz, ezért nem volt kérdés, hogy ott leszünk az országúti versenyen, de mivel többen szeretünk montizni is, ezért páran indultunk a vasárnapi versenyen is.

A pécsi verseny nem sokat vett ki belőlem, ezért másnap délután Lerner Csabi csapattársammal elmentünk egy hosszabbat bringázni, utólag már tudom, hogy jól tettem, mert egész hetes rossz idő következett, ezenkívül már csak egyszer tudtam kimenni edzeni és akkor is eláztam. Pozitívan nézve legalább jól kipihentem magam.
Pelikán Janit (ő a GP Hungary-n indult a válogatott színeiben) kivéve teljes sorral érkeztünk a szombati versenyre, egyértelműen az irányításunk alatt szerettük volna tartani az egész versenyt. A pálya megszokott dombos 130km volt, Velencéről indulva megtettünk egy tókört, aztán Nadapon keresztül Lovasberénynek vettük az irányt, utána fel Csákvárnak és egy balos gánti kör után elmentünk Felcsútra, onnan a 811-esen vissza Lovasberénynek és végül Vereben keresztül vissza Velencére. Most kivételesen időben ott voltunk a Drótszamár Kempingben, volt idő még beszélgetni is a verseny előtt, sőt még túl sok időnk is volt, mert a 10 órás rajt előtt 15 perccel megtudtuk, hogy fél órát csúszik a rajt. A nap szépen kisütött, ezért a melegítés maradék részét a napon állva végeztem :) . Lassú rajttal indultunk, ami egészen a 7-es főútig tartott, végig az első sorban helyezkedtem, de majdnem megfagytam, mert éppen beborult és az észak-nyugati szél is fújt. Az éles rajttal azonnal megkezdődtek a támadások, egyik sem volt komoly, arra pont jó volt, hogy pótolja a hiányzó bemelegítést. Mi is támadtunk, de nekem nem volt semmi dolgom, csak tettem a kerekemet az ellenfelekre. Popovics Gergő, Pogi, (Team Econix) indult meg a dinnyési felüljárónál, ez volt az első életképesnek tűnő támadási kísérlet, páran próbáltak felzárkózni rá, de egyik sem volt sikeres, mert ezekre már mindenki ment. Pogiról tudtuk, hogy erős, őt tartottuk az egyik legerősebb ellenfélnek. A Dinnyés-Pákozd átkötő útnál Arany Gabi csatlakozott hozzá, így már nekünk is volt elöl emberünk. Nem volt nagy előnyük, de mi csak gurultunk hátul és szereltük a támadásokat, aztán tőlünk pár ember kíséretében próbáltak felzárkózni a szökevényekre, de nem volt sikeres, viszont majdnem utolértük a szökevényeket. Ezután kicsit megtorpantunk. Tóth Atis csapatársam Pályi Csabival indult meg a Sukoró szőlőhegynél, sikerült elszakadniuk, nem üldöztük őket. Ekkor én is előreálltam fogni a sort, Németh Ádámmal (Team Econix) váltottam pár szót, mondtam nekik, hogy pofaszélben menjenek csak nyugodtan a szökevények, majd elfáradnak. Aztán még elindult két ismeretlen, miattuk nem aggódtam, hozzájuk csatlakozott Specziár Viktor csapattársam. Most már elég sokan voltak elöl, akár egy jó szökés lehet belőle ha összeállnak. Eljött az ideje, hogy én is csatlakozzak a szökevényekhez, Sukorónál a dombtetőn megindultam, Velencére már utolértem Viktorékat, azzal a lendülettel továbbmentem, le is szakadt az egyik ismeretlen. Próbáltam erőltetni, hogy más is vezessen, kétszer rövid időre előre álltak a többiek is, aztán utána már csak én mentem elöl. Nadap előtt a hosszú egyenesben már ott voltak előttünk Atisék és előttük kb 50 méterre Arany Gabiék. Nadapnál a rövid emelkedőn megszabadultunk a másik ismeretlentől is (pedig csak tempót mentem), már csak ketten voltunk Viktorral. Elöl már összeállt a négyes és látszott, hogy nem sietnek, várnak ránk, ezért kicsit elvettem a terhelésből és pont a hegytetőre értem őket utol. Viktor kicsit lemaradt, de a lejtő aljára ő is felért. Hatan voltunk, négyen tőlünk és két ellenfél, bár nem a legerősebb négyesünk volt itt. Innentől következett a verseny legunalmasabb szakasza, hatan rövideket vezetve forogtunk a pofaszélben, ezen a szakaszon fáztam, a hegy túloldalán látványosan hűvösebb volt. Gánt után a lejtőn olyan érzésem volt, hogy defektem van, de nem igazán foglalkoztam vele, biztos csak a latex belső és a jó út kombinációja miatt érzem ezt. Aztán a körforgalomnál megcsúszott a hátulja és az egyik útprizmán koppant a felnim, ekkor már biztos voltam a defektben. Gyorsan ki akartam cserélni a belsőt és visszaállni a mezőnybe, de megállt a mögöttem jövő Shimano feliratú autó és adott egy kereket, mint kiderült volt kísérőkocsink. Kicsit még vacakoltam az imbuszos gyorszárral (ha tudom, hogy van kocsink akkor természetesen normálisat használok és nem grammozok), aztán elindultam a szökevények után, szerencsére a kocsisoron még fel tudtam zárkózni, de kellett hozzá 5 percet keményen mennem. Visszaálltam a helyemre és újra ment a monoton forgás, bár már nem mindig vezetett mindenki. Az alcsúti emelkedőn újra megkezdődött a verseny, Atis megindult, Pogi és Csabi üldözték, mi meg Viktorral lógtunk mögöttük, Arany Gabi pedig leszakadt. A dombtetőn már látszott, hogy meg fogják fogni és kicsit lassítottak, pont a lejtőn értük utol, itt meg akartam indulni, de a tartalék keréken nem volt elég nagy áttétel így csak elpörögtem és simán megfogtak. A síkon megkezdődtek a lószok, de a lábaim csak tempót tudtak menni, többször leszakadtam, de mindig felértem, pedig nekem kellett volna támadni. Nem tudom, hogy mi volt velem, lehet a monoton forgástól vagy a hűvös időtől nem vittek a lábaim. A verebi emelkedőre készültem, vártam a nagy támadást, de aztán csak feltempóztunk rajta, ekkor valahogy feltámadtam, újra lett erőm. Pár támadással még megpróbálkoztunk, de simán vették át őket, csak Viktort sikerült leszakítani, de őt meg mindig megvártuk, hiszen ő a sprinterünk. Pázmándnál megbeszéltük, hogy sprint lesz a vége, innen már csak vittük a tempót, persze azért még pár elgurulással megpróbálkoztunk, de sikertelenül. A cél előtti éles kanyarokat még meghúztam, hogy fárasszam a többieket, aztán jött a sprint. Atissal mi nem sprinteltünk, Pogi nyert Viktor és Csabi előtt. Nagyon elszúrtuk, hogy az erőfölényünket nem tudtuk kihasználni a versenyen. A végén még kategória dobogóra kihívtak, de ez nem vigasztal. Azt legalább tudjuk, hogy mit rontottunk el.


Fotó: nutrixxion.hu

Másnap a maratonon vettem részt, itt már nem számított a helyezés, csak edzésként indultam el és természetesen az egysebességes bringám nyergében. Ebben az évben eddig csak egyszer ültem rajta és az is több, mint egy hónapja volt, előtte meg a tavaly júliusban a Gerecse Maratonon. Kíváncsian vártam, hogy milyen lesz vele újra bringázni.
Vasárnap reggel nem éreztem magam fáradtnak, a melegítés az eső miatt kicsit rövidre sikerült, de azalatt szépen forogtak a lábaim, bár ez nem jelent semmit, mert ettől nem biztos, hogy el tudom forgatni a nagy áttételt az emelkedőkön. Még mindig vannak páran, akik nem láttak singlespeed montit, pedig szerintem annyira nem ritkaság, vagyunk jó páran itthon. A második sorból rajtoltam, de még így is gondot jelentett az autópálya-felüljárónál a leszűkülő út, viszont meglepő módon könnyedén egyensúlyoztam egy helyben, sokat számít a széles kormány. A Mély utcánál elengedtek minket, azonnal szépen megnyúlt a sor, meglepő módon egész jól haladtam, persze a tetején a síkon páran visszaelőztek, lefelé szerencsére szabad volt az út, nem tartott fel senki. A lejtőn sikerült annyi előnyt összeszednem, hogy legközelebb már csak a sukorói meredek emelkedő aljában értek utol. Felfelé nagyon szépen haladtam, hiába nem használtam ezt a bringát régóta úgy mentem vele, mint tavaly nyáron, ezen az emelkedőn még azt éreztem, hogy simán rakhattam volna fel keményebb áttételt is, pedig tavaly itt szenvedtem vele, most meg könnyedén állva-ülve forgattam a 33/19-et. Sorban előztem az emelkedőn felfelé, megint hátba vertem pár fiatal csömörit, pont úgy, mint tavaly. Lefelé persze visszaelőztek és a két hegy közti síkon is elmentek mellettem. Lent volt pár sáros szakasz, nekem meg semi-slick gumim volt hátul, kellett kicsit egyensúlyozni, de megoldottam. Felfelé újból előzésbe kezdtem, néha már nagyon erősnek éreztem magam :) . Lefelé és síkon megint elmentek mellettem, aztán végre jött egy hosszabb mászás, ahol sikerült végleg leszakítanom pár embert. A bringát mindenhol sikerült felrugdosni. A Csala-felé vezető egynyomos úton jöttek a gondok, a jobbos fékkarom nem volt eléggé meghúzva, ezért mindig elfordult fékezés közben, ezért helyenként kicsit gyorsabban mentem lefelé mint kellett volna és a merevvilla is fájt. Szerencsére hamar véget ért ez a szakasz. Felfelé megint előztem az elfogyókat és egy csömöri és Alpinbike-os üldözésébe kezdtem, hiába csak edzés, ha látok magam előtt kereket akkor mennem kell. :) A csömöri srácot a Hurka-völgy bejáratánál fogtam meg, az Alpinbike-ost pedig kicsit feljebb, aztán miközben előztem megkérdezte, hogy "Jani, te vagy az?", visszanéztem és láttam hogy Vajda Janit előztem meg, én hozzájuk járok Pécsre országútizni, ő meg hozzánk montizni. Váltottunk pár szót, aztán a meredek gyökeresnél félre álltam, mert ott én csak feltolni tudom. Itt kicsit bénáztam, ő meg eltűnt a fennsíkon. A következő lejtő aljában lehetett dönteni, hogy melyik távot választom, itt megkérdeztem, hogy hány rövidtávos ért eddig be, mert ha véletlenül első lennék akkor azonnal a rövidebbik távot választom, de azt a választ kaptam, hogy sokan (abszolút 8. kategória 2.), ezért jobbra kanyarodtam és megkezdtem a második körömet, ekkor 1:31:30-nál jártam. Se előttem, se mögöttem nem láttam senkit, így elszállt a motiváció, visszakapcsoltam gazdaságos üzemmódba, már azon gondolkodtam, hogy vajon az lesz-e, mint tavaly, hogy egyedül fogom végigtekerni a második kört. Az előző körhöz a képest a meredek aszfaltoson csak szép kényelmesen feltekertem, mármint ha a tartósan 60 alatti fordulatot lehet annak nevezni :) . A lejtőn már megvoltak a pontos ívek, a fékhez hozzá sem kellett érnem. A síkon aztán megjelentek mögöttem mások, először Orbán Dani előzött meg, aztán amikor a sárban henteregtem :) a Szingós Urbán Zsolt előzött meg. Nem igazán volt kedvem utánuk menni, inkább azon gondolkoztam, hogy elég lesz a kajám a célig és miért csak egy kulacsot ürítettem ki eddig. A következő emelkedő tetejére újra felértem Zsoltira, de a síkon ő jobban haladt, én meg egyébként is a két kulacsom megcserélésével töltöttem az időt, ekkor jött hátulról Noé Balázs. Nem tudom mit csinált eddig, utoljára még a legelső lejtőn maradt le rólam, most meg úgy megy, mint ha rakétából lőtték volna ki, vagyis sejtem mi történt, ésszel építette fel a versenyt. A lejtőn mindketten eltűntek előlem, de a következő emelkedőn már újra látszódtak, ekkor újra visszaváltottam verseny üzemmódba és elindultam utánuk. Balázs egész jól haladt, úgy éreztem, hogy őt már nem fogom utolérni, de Zsoltit megfogtam és a lejtőn le is szakítottam, ebben megint segítségemre volt a folyamatosan elforgó fékkarom. A frissítőnél Balázs megállt, én továbbmentem, de éreztem, hogy mindjárt jönni fog hátulról, így is volt, én meg szépen beálltam mögé és mentem vele a következő emelkedőn, de aztán jöttek a lejtők és egyenes szakaszok és itt már esélytelen voltam vele szemben, mivel én csak gurulni tudtam. A következő emelkedőre már akkora előnye volt, hogy képtelen lettem volna behozni, így megint az a helyzet állt elő, hogy nem volt a látómezőmben más bringás. Ennek köszönhetően újra visszaálltam takarékos üzemmódba, meg egy görcsképződményt kezdtem érezni a bal combom felső felén, érdekes, mert ezzel az izmommal még soha nem volt bajom és nem is tudtam, hogy kerékpározás közben dolgozik, csak korcsolyázáskor szoktam észrevenni, hogy egyáltalán létezik. A maradék innivalómat magamba töltöttem, nehogy nagyobb gond legyen ebből, bár állva pl egyáltalán nem éreztem, hogy ez az izom problémás lenne, innen meg már akár végig állva is berugdosom a célba a bringát. Végül problémamentesen megúsztam a hosszabb mászást és már csak le kellett gurulni a hegyről, aztán feltekerni a Bence-hegyre, a célba. 3:04:02 alatt teljesítettem a távot, ami az abszolút 15. helyre volt elég és nem mellesleg majdnem 11 perccel jobb időt tekertem a pályán, mint tavaly, pedig akkor gyorsabb volt a pálya.
Visszagurultam a rajt helyszínére, beszélgettem jó pár emberrel, mindenki megcsodálta, hogy belefeküdtem a sárba, aztán fürdés, bringamosás, eredményhirdetés, tombola volt a program.
Megérte elindulnom a monti versenyen is, egy jót bringáztam és annak sem volt utolsó, hogy szokjam a dupla versenynapokat. Egy ideig biztos nem fogok terepen versenyezni, mert folyamatosan vannak országúti versenyek a következő hónapokban.

2 megjegyzés:

  1. >de a tartalék keréken nem volt elég nagy áttétel így csak elpörögtem és simán megfogtak.
    Durva. Ez hol volt pontosan? Az arboretum utani lejton?

    VálaszTörlés