2014. május 12., hétfő

Téli edzések, futás, 2014-es szezon

Régen jelentkeztem, nem volt kedvem mostanában írni és nem is indultam kerékpár versenyeken, de most következzen az első 2014-es bejegyzés.

2010 óta először, elmúlt télen úgy döntöttem, hogy a téli edzésekből teljesen száműzöm a kerékpározást, se görgő, se semmi, a helyét teljes egészében átvette a futás. Több kerékpárossal ellentétben, nekem egyáltalán nincs bajom a futással, sőt kifejezetten szeretek futni, ehhez valószínűleg hozzájárul az, hogy tudok alacsony pulzuson futni, pont ugyanúgy, mint bringázni. Ősz végétől a megszokott téli sík futásaim mellé bekerült a terepfutás is (terep alatt a hegyeket értem), a felfelé futás az egyik kedvencem. A terepfutást élményfaktor szempontjából szinte egyenértékűnek tekintem a montizással, ugyanúgy kint van az ember a természetben és pontosan ugyanúgy kell figyelnie lefelé is (a lejtőn futás szerintem a legnehezebb ebben a sportágban). Télen szorgalmasan gyűjtöttem a futókilométereket, néhány futó is megirigyelhette volna és persze a jégkorong ugyanúgy ment mellette. Február végén beköszöntött a tavasz, már annyira hívogatott az országút, hogy ki kellett mennem kerékpározni, innentől a futással majdnem teljesen leálltam és újra a kerékpározásra kezdtem koncentrálni. Éreztem, hogy nem vagyok nagyon gyenge, de teljesen elszoktam ettől a mozgásformától, eleinte egy két óra hosszú alapállóképességi edzés is elfárasztott, mármint nem a keringésemet, hanem az izmaim és az idegrendszerem nem bírta, lényegében olyan volt, mint amilyen az alapozás kezdetekor szokott lenni, valójában ekkor kezdtem az alapozást, ami még a mai napig is tart, bár már vannak intenzívebb edzések is. A március-április úgy alakult, hogy nem tudtam elindulni egy versenyen sem, mezőnyversenyből alig volt, az időfutamoknak meg nem látom értelmét, viszont a futóversenyek idejében pont mindig ráértem, így történt részt vettem a Vértes Terep Maratonon, a Tóparti Futópartin, és az Ezerjó Félmaratonon, sőt még egy budaörsi terepfutóversenyen is, de ott felvezető és záró bringásként.
A vértesi versenyt még kinéztem magamnak januárban, amikor sokat futottam, milyen jó lenne teljesíteni egy maratont terepen, láttam benne kihívást, de utána egyáltalán nem készültem rá, maradtak a rövid maximum 2 órás edzéseim. Aztán később március közepén, a nevezési határidő közeledtével, újra beugrott, hogy mi lenne ha mégis elmennék rá, így lenne az igazi kihívás, hogy már hetek óta nem futok. Beneveztem. Persze előtte még kétszer elmentem a Velencei-hegységbe futni a szokott 18km-es körömre, hogy szokjam a terepet. Olyan részletes beszámolót most nem fogok írni erről a versenyről, mint szoktam, elvégre ez nem egy futóblog. A szervezés nagyon profi volt, Csanyáék értik a dolgokat, megjártam már jó pár hazai kerékpárversenyt és simán felveszi bármelyikkel a versenyt és ez még messze nem annyira felfutott sportág. A célom a teljesítés volt, tartom a zónát és maximum 4 és fél óra alatt beérek. Magát a versenyt egyértelműen az mtb maratonokhoz tudom hasonlítani, tömegrajt és ugyanúgy a résztvevők többsége az első hegyen kivégzi önmagát :) . A Gerecse Maraton után most újra meg kellett állapítanom, hogy az átlag terepfutónál sokkal jobban futok felfelé, ez az első hegyen komoly problémát okozott, mert míg az indulók sétáltak felfelé, én simán futottam, a mezőny közepéből hamar a mezőny elejében találtam magam. Sajnos a zónát nem sikerült tartanom, a pulzusmérőm már az első lejtőn átment lépésszámlálóban, így kb csak tippeltem a pulzusomat. Próbáltam tapadni pár emberre, aki rutinos terepfutónak tűnt, hogy ők majd diktálják nekem az egyenletes tempót, de ebből az lett, hogy én is, akárcsak ők, elfutottam a táv elejét (ez azt jelenti futó nyelven, hogy bekezd az ember). Féltáv körül tömegesen rogytak meg az emberek, innentől biztos nem volt egyszerű a dolguk, nekem ekkor még nagyon jól ment, rám nem jellemző módon kifejezetten élveztem a lejtőket. 30km körül ütött be nálam a krach, eddig fogalmam sem volt arról, hogy milyen amikor futás közben elfogy az ember. Szerencsére innen már többségében csak lejtett a pálya, de szörnyű volt ez az egy óra, a lábaimat egyre nehezebben tudtam emelni, futás közben már nem tudtam ugrani, az összes emelkedőt meg kellett sétálnom, fájt a bal bokán, a jobb talpam és még a szívem is elkezdett szúrni. A végére annyira végem volt, hogy az utolsó 2km-en kétszer meg kellett állnom kb fél-fél percet gyalogoni, mert egyszerűen nem ment a futás. Kereken bruttó 4 órával értem be a célba a 13. helyen (80-ból). Megérte? Meg :) , de innentől ha ilyenre vállalkozok akkor azt csak ésszel fogom tenni, itt nem visz be a bringa a célba.

A Tóparti Futópartiról nem írnék sokat, ez nem verseny, csak a Velencei-tó körül kell futni egy kört, szinte minden évben ott vagyok ezen az eseményen. Idén is szépen körbefutottam a tavat, talán az eddigi legjobb időmmel :) , úgy, hogy még el sem fáradtam a végére, könnyedén sprinteltem az utolsó 100 méteren. Ez is egy nagyon jó esemény, sok őrült futóval lehet találkozni, futóknak ajánlom.

Az Ezerjó Félmaratont Mór környékén rendezték meg, eredetileg nem terveztem, hogy indulok, de itt volt a közelben és úgyis el kellett mennem Mórra aznap, ezért én is elindultam. A pálya nem volt hétköznapi félmaraton pálya, kb 40%-ban inkább emlékeztetett egy terepmaratonéra, volt benne szint bőven, pont ez volt az oka, hogy hajlandó voltam elindulni rajta. Első szervezésként voltak bonyodalmak a nevezésnél, emiatt késett a rajt is, de másra nem lehet panasz a verseny kapcsán. Nem voltak konkrét céljaim a versenyre, tartom az előírt pulzuszónát és kényelmesen lefutom a távot. Az első 2 km-et meghagytam bemelegítésnek és utána vettem fel az utazótempót, az egész verseny során csak előztem, itt is jellemző volt, hogy többség elfutja a táv elejét, sokan nem tudták, hogy mire vállalkoznak ezzel a versennyel, az emelkedőkön voltak szenvedések, sípoltak a tüdők, beálltak a lábak. Nekem a többséghez képest pont a terepes rész feküdt nagyon,
fölfelé egy métert nem kellett gyalogolnom, viszont meglepő módon lefelé még többet hoztam a futókon, úgy látszik a többség csak síkon futott idáig (megjegyezném, hogy én is kb 95%-ban csak síkon futok). A táv háromnegyedénél elfogytak a látótávolságomból a futók, innentől már semmi nem piszkálta az agyamat és szépen a saját tempóban megtettem a maradék km-eket. 1:39:35-tel megint 13.-ként (143-ból) értem be a célba.
Azt hiszem a futásaimon tisztán látszik, hogy állóképességi sportoló vagyok, de nem futónak születtem. Lesz még ennek folytatása, persze nem mostanában, mert végre elkezdődik a kerékpáros versenyszezon is.

A végére hagytam, hogy 2014-től csatlakoztam a Cube Balaton-Team csapatához, idén az ő mezükben lehet majd találkozni velem a versenyeken. Más lesz, mint tavaly... :)


Holnap felkerül az idei első versenyem beszámolója is a blogra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése