2012. július 21., szombat

Gerecse Maraton - 2012.07.21.

Először rendezte meg a Tatabányai Kerékpáros és Triatlon Klub a Gerecse Maratont, ami egyben a MTB Challange futama is volt. A verseny rajt-cél központjának a Tarjáni Nemzetiségi Tábor adott a helyett. 26 és 63km-es távok közül választhattak az indulók.

Turul-Kupa után nem éreztem magam fáradtnak, ezért nem tartottam versenyutáni pihenőnapot. A két verseny közti időben nagyrészt montiztam, megjártam Umbyval a Kőrist és a Hajagot is egy napon, az XC montizás egy számomra új "ágával" is megismerkedtem (egyelőre nem mondom meg, hogy mi ez), ami eléggé megtetszett. Igazán intenzíveket nem mentem, de a lábaimat rendesen megdolgoztattam. A verseny előtt kénytelen voltam csak regeneráló edzéseket végeznem az országútival, hogy legalább a hétvégére rendbe jöjjenek. Esős időt ígértek hétvégére, de mindenhonnan azt az információt lehetett olvasni, hogy ez a pálya úgy lett megtervezve, hogy nem tud sáros lenni és pénteken már csak pár mm csapadékot jeleztek előre szombatra, ezért fennhagytam hátul a semi-slick gumit. Csak egy dolgon problémáztam, azon, hogy melyik bringával menjek, végül a piros mellett döntöttem. Bálinttal idén először mentem versenyre, útközben kitárgyaltuk a csúcsszetteket és Bálint mesélt a versenyre kölcsönkapott gramm-mániás bringáról. Fél 9 körül értünk Tarjánba, gyorsan ment a nevezés, maradt idő beszélgetni is. Közben a csapatból is a többiek is befutottak, nekik már jóval továbbtartott a sorbaállás. Az eső is szemerkélt ezalatt, de a tábor talajából ítélve úgy gondoltuk, hogy nem lesz itt gond. Öltözés után elmentem bemelegíteni, a hidegben a lábaim nem érezték túl jól magukat, de legalább volt pulzusom ebben a júliusra nem jellemző időben. A rajtnál nem teljesen volt egyértelmű a többségnek, hogy merre fogunk indulni, ezért sokan a menetiránnyal szemben álltak fel (nekem mondjuk egy pillanatig nem volt kérdéses, hogy a hegy felé fogunk-e indulni). 
10 órakor elrajtoltunk, bár elöl helyezkedtem, mégis megszakadt előttem a sor, a lányok nem bírták a tempónkat, nehéz volt előzni, mert a csúszós, sáros út és a tömeg akadályozott benne. Pár perc után az egynyomosra érve már-már Buda Maratonra emlékeztető beszorulás volt jellemző, egy buckás legelőn másztunk egymás mögött. Nagy nehezen sikerült átverekednem magam a többieken, de már jelentős hátrányom volt az elejével szemben. Bíztam benne, hogy nem ezen fog múlni a végén a helyezésem (nem is ezen múlt). Szép lassan közeledtem és befogtam pár ellenfelet, egész jó helyen haladtam. A kavicsos út is egyre sárosabb kezdett lenni, kicsit mászkált a bringa alattam, de ez még bőven a kontrollálható kategóriába tartozott. Újra mászással folytatódott a pálya, de most már erdei földúton haladtunk, az emelkedő tetején egy sáros szakaszra értem, ahol kevésnek bizonyult a hátsógumim, hiába volt fordulatom, a kerék csak egy helyben pörgött. Közben a szemüvegemmel is meggyűlt a bajom, a párás, hűvös időben lassú tempónál elkezdett párásodni, ezért kénytelen voltam az orrom hegyére tolni, hogy lássak is valamit. Újra lejtő, de a szemüvegemről nem akart eltűnni az átláthatatlan homály, kénytelen voltam továbbra is az orrom elején tartani, így viszont közvetlenül magam elé nem láttam jól. A lejtőn sem volt stabil a bringa és a látóterem is korlátozott volt, ezért kénytelen voltam, kicsit lassabban menni, az előttem menő el is tűnt a látóteremből. Végül sikerült zsebre rakni a szemüveget, egyből gyorsabban haladtam lefelé, de jött egy jobbos kanyar, ami egy csúszós sáros szakaszra vezetett. Képtelen voltam egyenesben tartani a bringát, a vége természetesen esés lett. A kormányom elfordult, a szerszám előbányász a nyeregtáskából, kormány beállít és már újra bringán, persze közben folyamatosan előztek a sporttársak. Fél percet sem töltöttem a bringán, máris újra a sárban fetrengtem, egy ferde, sáros szakaszra értem, ahol eltűnt a gumim mintája, az elsőkerék is szépen beállt a villában. Kénytelen voltam tolni a bringát, közben megint jó sokan megelőztek, ennyit számít az a plusz kis minta. Itt szakadt nálam el a cérna, elkezdtem hisztizni magamnak, eldöntöttem, hogy még egy ilyen rész és kiállok a versenyből, nem ezért jöttem én ide. Ennek megfelelően a tempóm is visszaesett, kellett legalább negyed óra mire újra felvettem a versenytempóm, az út végre nem volt sáros. 
Az első kiskör végén, a szántóföld mellett olyan érzésem volt, mintha leeresztett volna a hátsókerekem, először azzal magyaráztam magamnak, hogy biztos a puha földet érzem ilyennek az aszfalt után. Az emelkedő közepén nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg, megálltam és megnyomkodtam, tényleg sokat vesztett a nyomásból, még feltekertem vele a dombtetőre, aztán úgy döntöttem, hogy megcsinálom, aztán látva, hogy mennyire sáros és azt, hogy nem gyorsan ereszt, inkább csak fújtam bele levegőt, hátha megfogja a kerékben lévő folyadék. Tovább indultam, de olyan érzésem volt mintha eltévedtem volna, kék szalagok mindenhol, a mélységérzékelésem emiatt nulla, futók a pályán, megint azon a legelőn voltam, mint ahol feltekertünk, de most lefelé mentem. A távolban bringásokat láttam az úton, ez kicsit megnyugtatott. A kör végén a célkapunál mondták, hogy 15 percre van az eleje, kb reális. Aszfalton vezetett ki a második kör eleje a táborból, mintha megint lapos lett volna a kerék. "Már mindegy", gondoltam, majd fújok bele ha zavar. Megint egy szétjárt sáros emelkedő volt előttem, majdnem sikerült kitekerni, de végül csak keresztbe álltam rajta. Pár métert beletoltam, aztán újra felszálltam a bringára, de nagyon laposnak éreztem a hátulját. Leszálltam, pumpáltam és ez kb 15percenként így ment a versenyen, rengeteg idő ment el vele, de inkább ez, mint hogy az, hogy nem biztos, hogy meg tudom csinálni a defektet, aztán innentől tolhatom a bringát a célba. 
Nagyon nem idegeskedtem ezen, felérni az elejére még nem fogok, de legalább edzek egyet. Érdekes volt, egy ideig ugyanazokkal az emberekkel bringáztam együtt, megelőztem őket, aztán megálltam pumpálni, ők visszaelőztek, aztán én újra vissza... Belecsöppentem a lányok versenyébe is, olyan volt mintha a TV-ben nézném az országúti versenyt, folyamatosan támadták egymást, nem akartam beleszólni a végkimenetelbe, ezért mindig óvatosan előztem meg őket. Sajnos híres meredek lejtőn beragadtam mögéjük, így egy ideig csak lépésben tudtam lemenni, aztán már úgy se, mert nem bírtam folyamatosan nullára fékezni a bringát, a lejtő alján a gödörbe aztán ketten is beleestünk :) , persze senkinek nem lett baja. A következő hegyen a meredek egész jól ment, majdnem kitekertem az egész emelkedőt, a legnagyobb probléma a pedálba való visszalépés volt, ugyanis eltömődött a cipőm talpa. A hegytetőre az eddigi csoportom lemaradt, így nem figyelhettem tovább élőben a meccset. A lejtőkön nagyon kellett vigyáznom, mert a gumiban folyamatosan alacsony volt a nyomás és nem akartam szétverni a felniket, de még így is koppant a kerék néha. Az utolsó nagy hegy végre nekem való volt, hosszú lapos kavicsos emelkedő, lehet rajta haladni rendesen, a vége persze megint egy nehezen tekerhető sáros útba torkollott, de kb 5méter kivételével ezt is sikerült kitekerni, és a leszállás is egy faág miatt volt. Itt elég sok embert begyűjtöttem, azt azért hozzá kell tenni, hogy nem az én mezőnyömben voltam, legalább 15-20perccel előrébb kellene lennem, így azért nem nagy dolog ez a sok előzés. A hegyről leérve megpillantottam egy nagyobb csoportot kb 300-400 méterre magam előtt, őket még meg akartam fogni, össze is jött. Nagyot meccselhettek egymással, mert mire utolértem őket teljesen szétszakadtak. Nehezen adták a bőrüket, mert rám lószoltak amikor nem az ideális nyomban voltam, de nagy volt a sebességkülönbség köztünk, így feleslegesen csinálták. Az utolsó a sorban Csabi (Dante) volt, beálltam mögé, aztán végigbeszélgetve betempóztunk a célba, voltak gondjaim rendesen már a bringa hátuljával, szinte teljesen önálló életet élt a lapos gumi miatt, de úgy voltam vele, hogy nem hagyom, hogy visszaelőzzenek, inkább dolgozok többet a bringán. A végén még megpróbáltak minket utolérni, de mi is odaléptünk neki.

A célban beszélgetés, sütizés, bringamosónál sorbaállás, gulyásozás volt a program. Azért kíváncsiságból megnéztem, hogy hányadik lettem, kategória 4. helyem jöttem be (abszolútot nem tudom), ami annyira nem nagy dolog, mert mostanában erősen fogyóban van a kategóriám. Az eredményhirdetés után bepakoltunk a kocsiba, aztán elindultunk haza. 
Értékelés, magammal most nem voltak gondjaim, a hideg és a sár ellenére is magamhoz képest jól mentem, egy jó helyezés is kinézett volna, ha erre a pályára való gumival megyek és nem kapok defektet.

Képek: Tóth András, Kocsi Imre

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése