2010. szeptember 25., szombat

Kisgyón Hegyikör 5 TT 2010.09.25.

Harmadik alkalommal rendezte meg a Honvéd Szondi SE a Kisgyón Hegyikör 5-öt a kisgyóni erdőben, Fejér megye legszebb erdejében, ami speciális mikroklímával rendelkezik és ez az egyik kedvenc erdőm. Egy kör 14,2km és 250m szintemelkedést tartalmazott, ebből kellett ötöt teljesíteni, nagyrészt végig rossz minőségű aszfalton haladtunk, de volt benne egy 3km-es murvás szakasz is, igazi erőpálya, szinte alig lehet pihenni közben, még lefelé is tekerni kell. Igazából ez egy teljesítménytúra, de értékelik az első három helyezettet, tehát mégis verseny :) .
Az elmúlt két évben én nyertem a versenyt könnyedén, az első évben a második helyezettnek sikerült kört adnom, tavaly pedig 25perces előnnyel értem a célba. Idén komolyabb verseny volt kilátásban, a Baros Bálint és a Berkes Jani is ígérte, hogy jön, de a Bálint megbetegedett a Jani pedig jobb programot talált magának, így a rajtnál már tudtam, hogy én vagyok a főesélyes. Nem akartam nagy tempót menni az elején, csak pont annyit, hogy ne fázzak. A számításomat keresztülhúzták, mert ez egyik bringás a rajt után elég nagy tempót kezdett menni és távolodott tőlünk. Nem ment utána senki, kénytelen voltam utánamenni. Gyorsan utolértem és mentem vele, ez tartott max fél percig aztán jött egy rövid lejtő aztán újra emelkedő, itt lelassult, erre én továbbvittem az előző emelkedőn diktált tempóját, mentem így max fél percet, hátranéztem és sehol senki. Mondtam magamban "de jó, most mehetek egyedül öt kört!", elvettem egy kicsit a terhelésből hátha utolérnek a többiek és mehetünk együtt, de csak távolodtam így is. Innentől fogva ráálltam a saját tempómra és mentem öt kört, a negyedik körben kezdtem érezni, hogy kezdek kicsit "szögletesen" tekerni, aztán próbáltam lazábban menni, az ötödiket pedig már végiglazáztam. Ami nagyobb kihívást jelentett az a gyalogos túrázók és a lekörözött versenyzők előzgetése volt. Az első három körömben 31perc körüli időket tekertem, a negyedikben 32percest, az ötödikben pedig 33percest, a tavalyi időmnél kicsit több, mint 2 és fél perccel mentem jobbat pedig akkor nagyon nagyot mentem és kihoztam magamból a maximumot. A második helyet a Sebestyén Bálint szerezte meg, 26 perccel ért be mögöttem, a harmadik helyezett Ódor Csaba lett, 2 perccel ért be a Bálint után.
A verseny után még beszélgettünk egy jót, ettünk zsíros kenyeret, nápolyit, mert itt az is volt, annak ellenére, hogy csak 750ft volt a nevezési díj és még érmet is adtak az első háromnak és olyan érmet amin rajta van hogy milyen versenyen kaptuk.
Ez teljesen jól szervezett túra, mindenkinek csak ajánlani tudom, mondjuk lehet hogy jövőre már másképpen rendezik meg (ha összejön akkor tájékozódási terepduatlon szerű verseny lesz).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése